A fotózással édesapám révén, gyermekkoromban kerültem kapcsolatba. Nem csak használta a fényképezőgépet, hanem javította, fejlesztette is eszközeit. Így módom volt az eszközök részletes és átfogó megismerésére. A nevéhez fűző-dik a MOM által gyártott 16 mm-es hangosfilm vetítőgép hangsávolvasó opti-kájának kifejlesztése.
Komolyabban középiskolás koromban osztálytársaimmal kezdtem fotózni, először fekete-fehérre, házi laborban, azonban lehetőségeim a közelmúltig nem engedtek igazán kibontakozni.
A természetjáró múltam, valamint a vidéken töltött nyári szünidők okán a ter-mészet szépségeire vagyok igazán fogékony. Igényes, de amatőr eszközeim-mel, próbálom a saját szemszögemből megörökíteni, megmutatni a megismételhetetlent.
Környezetem hatására 2003-ban jelentkeztem a Főnix Fotóművészeti Körbe, és ezzel együtt a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségébe. A Főnix pályázati kollekcióiban és kiállítási anyagaiban mindig szerepelt képem. A 2004-es és 2005-ös MAFOSZ Szalonra küldött képeimből egy-egy falra is került. Lehetőségeimhez mérten 2005-től a Székesfehérvári Fotóklub tevékenységében is részt veszek.
2004-ben digitálisra váltottam. A két klubban szerzett ismeret és tapasztalat alapján ekkor kezdtem még tudatosabban fotózni. Első kiállításomat 2006- ban rendeztem Székesfehérváron.