ego_001.jpg
nkfl_001.jpg
monic_001.jpg
fgy_001.jpg
oz_001.jpg
df_001.jpg
je_001.jpg
je_001.jpg
fia_001.jpg


Gaja-völgy

A Főnix Fotóművészeti Kör a XXV. MAFOSZ Szalonon
a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének plakettjét
II. helyezéssel nyerte el!

 
Gaja-völgy
 
Feketeberek
 
Autórisztók
 
Satel
 
Vértes GSM Kft.
 
Autóbontó - Székesfehérvár
 
Kerékpárszaki - Várpalota
 
Kezdőlap
Aktuális galériánk: 70kedünk kiállítás
Loading images
loading
01_vasarfia.jpg 02_fo_utca.jpg 03_mori_ut.jpg 04_december.jpg pipacs.jpg 05_imre_bacsi_a_kemenysepro.jpg 06_horgaszok.jpg 07_tanya.jpg 08_edenyarus.jpg 09_egyedul.jpg 10_nyomaim.jpg 11_varjak.jpg 12_szenegeto.jpg 13_szarcsak.jpg 14_muflon.jpg 15_vizi_molnar.jpg 16_oszi_pokhalo.jpg 17_a_kenyer.jpg 18_a_so.jpg 19_casablanca.jpg 20_lavaredo.jpg velencei_festo.jpg 21_panarea_sziklai.jpg 22_aratas_utan.jpg 23_kapu.jpg vb_fureden.jpg 24_buranoi_szomszedok.jpg vibralas.jpg 25_buranoi_latomas.jpg 26_polgari_utca.jpg 27_rac_templom.jpg 28_tengerparti_kaprazat.jpg 29_velencei_hidak.jpg 30_vieste.jpg 31_leszallas_firenzeben.jpg 32_muveszportre.jpg _meghivo.jpg a_bohoc.jpg bozsineni.jpg bukkos.jpg csepp.jpg dolomitok.jpg egerszalok.jpg erdo.jpg fa_alkonyatkor.jpg golya.jpg halojavito.jpg halok.jpg hegymaszok.jpg hullamzo_repcefold.jpg kalaszok.jpg kiallitas_01.jpg kiallitas_02.jpg kiallitas_03.jpg park_telen.jpg siraly_1.jpg
 
Az ötven év ürügyén

Mint hírt adtunk róla, a Főnix Fotóművészeti Kör 50 éves. Persze nem minden tagja koptatja ilyen régen a fotómasináját. A fiatalok már a digitális korszakban csatlakoztak, legfeljebb már csak nosztalgiával emlegetik a porosodó filmes gépüket. De hogy is volt ez régen?

Keszthelyi gimnazista voltam az első osztályban, amikor Tibi osztálytársam egy délután elhívott, hogy mutat valamit. A város kultúrházába mentünk. - Majd elfelejtem, hogy ez 1954-ben történt. – Tibi elorozta a család féltve őrzött fényképezőgépét, és egy tekercs 6x9-es filmre lefotózta az osztálytársakat. No, ezt a filmet hívtuk elő nagy előkészületek mellett. Titokzatos sötétkamra, nagyító meg vegyszerek, és lám az első siker! A homályban valami piszokfolt kezdett előtűnni a filmen. Aztán, amikor megszáradt, fotópapírt alá, és exponálás a villanykapcsolóval. Az újabb hívás után már egyértelmű volt, hogy a képen Popej van, az osztály bohóca.

Engem teljesen magával ragadott a dolog és elhatároztam, hogy ez nekem is kell. Volt is a családban egy háború előtti, jobb időket látott 6x9-es Kodak Box gép, amit már mindenki elfelejtett. Ezen volt több kallantyú is. Az egyik az exponáló, a másik a pillanat – végtelen időváltó és még a filmtekerő, aminek hatását a hátfalon lévő piros ablakban lehetett követni. Megvettem az első filmet és hozzá rögtön az első fotós könyvet, meg egy számoló táblázatot, amiből ki lehetett találni, hogy ha borult az ég és délután van, meg május, akkor ennyi meg annyi az expozíció és a blende. Itt rögtön baj volt, mert nekem a gépemen nem volt ilyen. Volt viszont egy gardróbszekrény, amiben berendeztem a sötétkamrát. A tálakat a konyhából kölcsönöztem mélytányér formájában. A vegyszereket kimértem grammra, bekevertem és következhetett az igazság pillanata. A film ugyan néhol összeragadt, de végül is a siker jeleként ott himbálózott a szárító kötélen ruhacsipesszel felakasztva. A kontaktmásolás következett, ahogy már láttam, és valóban ott volt a Balaton a nedves képeken. Ezt még meg kellett fényesre szárítani. Szárító nem lévén ehhez legjobb az ablaküveg volt – a szomszéd nem kis csodálkozására. A képek aztán véglegesen oda is ragadtak és csak hosszas szobrászkodással lehetett egyben levenni. De ez nem vette el a kedvem.

Hamar rájöttem, hogy a 6x9-es kép drága, el lehet azt felezni. Némi fekete karton a filmkapuba. Új piros ablakot kell vágni a gép hátuljára a másik számsorhoz és meg van oldva. Máris tizenhat kép lehetősége a gépben a korábbi nyolc helyett. Ez viszont újabb gondot jelentett. Túl kicsi a kép! Nagyítani kell! A fotós könyveket beszerezve készen állt a megoldás. Két sín a szekrény falára, ezen beállítható papírtartó és egy objektívtartó. Fölé egy lámpa karton dobozba, homályos üveg, és a dolog lelke – az objektív. Nos, itt volt egy kis megtorpanás, de apám vadász távcsövéből ideiglenesen kölcsönvett tárgylencse éppen jónak bizonyult. A helyi fotós bolt szakembere – látva a dicsekvésem eredményét - ha nem is jósolt a dologhoz nagy reményeket, de elismerte, hogy ez már majdnem fotó. Ő már azt is tudta, hogy mi az aranymetszés, és ajánlotta Dulovics Jenő könyvét, amiből akár művész is lehet valaki, ha nagyon akar.

Ettől kezdve aztán töretlen volt a fejlődés. A nyári keresetemből meg családi támogatással egy igazi kisfilmes Altix IV gépre tellett. (Technikai adatok: 1:2,9 optika három üvegből, távolság mérés becsülve, fénymérés tapasztalatból, ára 850 forint, plusz bőr tok: a suszter varta méretre.) Ezzel már rosszabb fényviszonyok mellett is lehetett fényképezni, például az iskolában is. Nem volt ez mindig konfliktusmentes. Egykori latintanárom – akinek emlékét máig nem felejtem - zokon is vette, hogy az óráján fotóztam őt a hátsó padból. Éppen ki volt kelve magából a tudatlanságunk okán. Ez afféle ösztönös riport lett volna. A gép elkobzásra került, amit otthon kénytelen voltam bevallani. Apám komor pillantásokkal ment az iskolába – ahova máskor nem tette be a lábát - kimenteni a helyzetet. (Ő azt tartotta, hogy a szülő dolga, hogy beírassa a gyereket az iskolába, a tanár dolga meg hogy megtanítsa. Miért kell ehhez a szülőnek bemenni az iskolába!?) Műszaki ember lévén - a latin tárgy egykor neki is nehezére esett. Talán ezért - meglepően elnéző volt, amikor meghozta a gépem. Csak annyit jegyzett meg, hogy a fotózás veszélyes szakma, ebből még baj is lehet, és csak komolytalan emberek űzik. Viszont ő szerette a természetet is, mert vadászember is volt. Így amikor egy képemen az első vadkacsát látta a balatoni nádas szélén, megenyhült. Lehet ezt valamire használni – mondta. Én viszont többre értékeltem ezt a vadkacsát mintha megettük volna.

A házi sötétkamrában már a színes nagyítással kísérleteztem. Ennek csak az szabott határt, hogy a hét hívós mélytányér már nem igen fért el egymás mellett. Ja, és a vízfestékkel pauszra festett korrekciós szűrők a nagyítógépben órák alatt kifakultak. Érettségi előtt álltunk. 1956 október vége volt. A városban fotóztam ahol lehetett. Nem voltak ott harci események, de a szónoklatok, a szabadságszobor állítása, a feliratok is mind filmre kerültek. November 4-e már elmúlt, amikor a gimnázium ablakából fotóztam lefelé az orosz tankot körülvevő tüntető tömeget. Valaki meglátott és elkiáltotta, hogy a fotóst onnan le kell szedni. Többen feldühödve megindultak a lépcsőkön felfelé, akiket a tanárnőm állított meg. Ő mentett meg, igazolva, hogy a diákja vagyok. Otthon aztán – újabb fekete pont! Apám rávett, hogy az összes filmet égessem el. Akkor már ez komoly veszélyt jelentett volna, akár másokra is.

1957-ben Székesfehérvárra kerülve már komoly technikai lehetőség fogadott. A Vadásztölténygyárban (későbbi Videoton) Nagy Ottó fotóköre inspiráló volt. Különösen, amikor a megyei kiállításon négy képem is a falra került. Aztán jöttek a többiek és valahol innen - velük gyökerezik a mai Főnix Fotóművészeti Kör.

Ezt azért idézem, hogy a fiatal fotós társaim ne csüggedjenek, ha a szuper intelligens masinájuk valamiben téved. Lehet a gépet P-ről M-re is állítani. Régen csak az volt. Minden akadályt le lehet győzni egy jó kép érdekében, csak akarni kell.


- Nervetti Károly -

 

 

TARTALOM
Kezdőlap
A Főnix
Eredményeink
Tagjaink
Fotóstársak
Sajtó
Életképek
Támogatóink
Vendégkönyv
Arhívum
ÍRÁSAINK
Útleirások/Ajánlók
Technológia
Történelem