00_noimages.jpg
nk_001.jpg
je_001.jpg
oz_001.jpg
je_001.jpg
hl_001.jpg
fia_001.jpg
ego_001.jpg
je_001.jpg


Gaja-völgy

A Főnix Fotóművészeti Kör a XXV. MAFOSZ Szalonon
a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének plakettjét
II. helyezéssel nyerte el!

 
Gaja-völgy
 
Feketeberek
 
Autórisztók
 
Satel
 
Vértes GSM Kft.
 
Autóbontó - Székesfehérvár
 
Kerékpárszaki - Várpalota
 
Kezdőlap
Aktuális galériánk: 70kedünk kiállítás
Loading images
loading
01_vasarfia.jpg 02_fo_utca.jpg 03_mori_ut.jpg 04_december.jpg pipacs.jpg 05_imre_bacsi_a_kemenysepro.jpg 06_horgaszok.jpg 07_tanya.jpg 08_edenyarus.jpg 09_egyedul.jpg 10_nyomaim.jpg 11_varjak.jpg 12_szenegeto.jpg 13_szarcsak.jpg 14_muflon.jpg 15_vizi_molnar.jpg 16_oszi_pokhalo.jpg 17_a_kenyer.jpg 18_a_so.jpg 19_casablanca.jpg 20_lavaredo.jpg velencei_festo.jpg 21_panarea_sziklai.jpg 22_aratas_utan.jpg 23_kapu.jpg vb_fureden.jpg 24_buranoi_szomszedok.jpg vibralas.jpg 25_buranoi_latomas.jpg 26_polgari_utca.jpg 27_rac_templom.jpg 28_tengerparti_kaprazat.jpg 29_velencei_hidak.jpg 30_vieste.jpg 31_leszallas_firenzeben.jpg 32_muveszportre.jpg _meghivo.jpg a_bohoc.jpg bozsineni.jpg bukkos.jpg csepp.jpg dolomitok.jpg egerszalok.jpg erdo.jpg fa_alkonyatkor.jpg golya.jpg halojavito.jpg halok.jpg hegymaszok.jpg hullamzo_repcefold.jpg kalaszok.jpg kiallitas_01.jpg kiallitas_02.jpg kiallitas_03.jpg park_telen.jpg siraly_1.jpg
 
Négy nap az Etna mellett

2001 nyarán történt, hogy a családdal olaszországi sátoros túrára indultunk. Több állomást is útba ejtettünk, ezért már egy hete úton voltunk, amikor Szicíliába átkeltünk. Ide Taormina környéke vonzott csodálatos természeti adottságaival.

A Csontvári festményéről megismert Görög Színház romjai körül páratlanul szép kertek, villák és hangulatos mediterrán élet van. Mindez ötszáz méter magasságig húzódó teraszokon, a szinte térbeli városban. A várostól alig húsz kilométerre az Etna mindent betöltő, háromezer méter fölé nyúló hegytömege zárja le láthatárt. Nem messze innen egy valamikori úri villa kertjében találtunk egy kellemes campinget, ahol szép volt a tengerpart, olaj és citromfák vetettek árnyékot a sátrunkra.

Már odafelé útközben kaptuk a híreket, hogy az Etna egyre aktívabb. Fokozódnak a vulkáni kitörések. Évekkel ezelőtt már jártunk hegyen. Nem volt könnyű oda feljutni és most inkább a környékbeli helyeket akartuk fényképezőgéppel bejárni, de amikor megláttuk a hegy körül gomolygó füstfelhőket, izgalom fogott el. Ezt valahogy meg kellene nézni egy kicsit közelebbről is! Meg aztán végtére is fotózni jöttünk! Az esti alkonyban már messziről vörösen világított a lávafolyam és a kitörések tűzoszlopai. Taormina sétányán dallamos zene szólt, nyüzsgött a turisták hada, de az embereket most inkább a nem mindennapi látvány nyűgözte le. Friss hírek szerint a Sapiensa menedékházig még járható az autóút, de föntebb a csúcs felé már elsodorta a láva a drótkötélpályát. Ez kétezer méter magasan van, a kitörésekhez közel. Onnan vezetővel szerveznek (állítólag) a turistáknak biztonságos utakat, de ez óráról órára változhat. Változott is.

Föllelkesülve indultunk másnap reggel. A hegy északi oldalában az utolsó kisvárosból kimenet, a hamutól csúszóssá vált útra figyelmeztetett egy olasz nyelvű frissen kihelyezett tábla, de inkább az volt gyanús, hogy nem járt más autó errefelé. Ugyan egy helybeli kedves hölgy olaszos nagyvonalúsággal legyintett a rendőrség emlegetésére. Nem kellett volna falra festeni az ördögöt. Úgy fél úton ott álltak keresztben a villogó kék fénnyel jelezve, hogy erre nincs tovább. Persze igazuk volt, az utat tíz méter magas lávafolyam keresztezte éppen a menedékház mellett akkorra. Készségesen megmutatták, hogy a másik út még járható Catania felöl. Igaz, hogy az harminc kilométerre van innen. Már dél felé járt, amikor beértünk Nicolosiba. Ez a város volt a keleti oldalon a legközelebb és innen indult a másik szerpentin felfelé. A városka feketére változott. Feketék voltak az utak, az autók és a háztetők, de még a dinnye is az utcai árusnál. Mindent belepett a vulkáni hamu. Ráadásul még a Nap sem látszott a mindent eltakaró füstfelhőben. A helybelieket ez láthatóan nem zavarta különösebben. Igaz, hogy előző nap egy hadgyakorlathoz elegendő petárdát durrogtattak el a Madonna tiszteletére, és feldíszítették az utcákat is színes lámpafüzérekkel. Ők megtették, amit lehetett, a többi az égieken múlik. Most mintha semmi baj nem lenne, söpörték az utcákat, teregették a fehér mosott ruhát, pletykáltak a téren, és amikor megkérdeztem egy öreget a városból kivezető út iránt, annyit mesélt erről, hogy ha azt magyarul mondja, se tudtam volna megjegyezni. Később tudtuk meg, hogy másnap dőlt el – ki kell-e üríteni a várost.

A város határában – már sejtettem előre – éppen akkor állították a kordont a rendőrök. Az utolsó turista buszok érkeztek lefelé, de fel csak kék lámpával felszerelt autók mehettek. Meg a helikopterek. Többen az erdőtüzeket próbálták oltani. A rendőröknek csak az autóra vonatkozott a parancsuk, így aztán gyalog tovább engedtek minket egy fotó érdekében. Ebből aztán úgy négy kilométeres gyalogtúra kerekedett. A szerpentin minden fordulója után jobban kitárult a látvány. Ez nem engedett megállni a tűző nap ellenére sem. A háznyi összegyűrt fekete kövekből álló járhatatlan régi lávamezőkön kanyargó út párhuzamosan haladt felfelé egy völggyel, aminek a felső részén közeledett a több kilométeres füstölgő lávafolyam. Körülötte, mint egy keretet alkotva mindenütt égett az erdő. Az egész panoráma központjában a hatalmas kitörés több száz méter magasra fellövellő lávaoszlopa dübörgött. Tíz másodpercenként semmihez nem hasonlítható robajjal szórta a magából az izzó követ az Etna. Úgy egy kilométer biztonságosnak vélt távol lehettünk a hatalmas tűzijátéktól, amikor mégis visszafordított a forróság meg a vízhiány. Addigra rengeteg fotó készült, de valami mégis hiányzott. Ezt igazán este kellene megnézni.

A másnapot az Alcantara szurdok sziklái között töltöttük. Ez is megért egy fotós túrát. Aztán ahogy esteledett, indultunk vissza a már ismert utakon. Ha lehet, még kísértetiesebb lett a táj. Az autópályán haladva Catania felé Lídia kiáltott rám, hogy most állj meg! Százhússzal haladva a forgalomban és leállósáv sehol – ez lehetetlen! Jobbra nézve láttam meg én is, hogy miért szólt. A hegytetőn fellövellő füst mögött épp akkor bukott le a Nap fantasztikus fényjátékban. A látvány egyedüli volt és mégsem fotózható, mert nem lehetett megállni. Így aztán az emlékezetünkben maradt meg az el nem exponált képek gyűjteményében. Tudni való, hogy az ilyen képek a legemlékezetesebbek.

Besötétedett, amikor gyalog indultunk a hosszú szerpentinnek. Ismertük már a járást. A gyenge holdfényhez elkelt a kézilámpa, de ezt is lekapcsoltuk, hogy jobban lássuk az út mellett a szentjános bogarak fel-fel villanó fényeit. Nem tudtak versenyezni a hegy fényeivel. Egy magaslatról az előző nappali kitörés látványát messze meghaladta az éjszakai tűzijáték félelmetes és egyben nagyszerű színjátéka. Pillanatonként változott a tüzes szökőkút és a körülötte megvilágított füstfelhők formája, színe. Egymást követték a robbanások. Alatta hosszan elnyúlt a lávafolyam sejtelmes vörös izzása. Felejthetetlen volt az élmény. A fényképezőgépeinket kövekből rakott állvány pótlékra tettük. Így készültek a képek. Azt vettük észre, hogy a közelünkben szaporodtak a gyalogos helybeliek mindenféle korosztályból. Volt aki gyerekkocsival, más kiskutyával, de szokatlanul csendben. Most hiányzott a hangos vidámságuk. Ők is megbűvölve álltak. Mindenkit megigézett a természet hatalmas ereje, amiben mi olyan picinek éreztük magunkat.

Késő éjszaka volt, amikor elaludtunk a sátorban, de nem sokáig tartott az álom. Még nem világosodott, amikor tompa dörrenésekkel megszólalt a hegy egy északi oldali, hozzánk közelebbi krátere. Öt másodpercenként csapkodták a képzeletbeli vaskaput. Alattunk a talaj is átvette a remegést. Ez volt a legfélelmetesebb. Mire felkeltünk minket is elért a fekete hamu, nem kívánt fűszert szórva az utolsó szicíliai reggelinkbe. Gyorsan csomagoltunk, de nem felejtettük elhozni az élményeinket, meg egy zacskó fekete kristályos vulkáni hamut. Az Etna ajándékát. A messinai kompról visszanézve, sejtelmes szürkeségbe burkolózott a hatalmas hegy, aminek a füstje Egyiptomig ért aznap. Ekkor tetőzött a haragja, aztán megkönnyebbült sok ezer ott élő ember. Megmaradt a háza, a békéje. Mi is nyugalmasabb tájakon folytattuk az utunkat.

A fotók csak amatőr képek lehettek. Interneten láttuk viszont a nap eseményeit a profiktól, közelből. Ilyen helyre – persze okkal – nem mehetett földi halandó, csak engedéllyel és felszereléssel, meg ismeretekkel.

Nervetti Károlyné Fekete Lídia és Nervetti Károly

 
< Előző

 

TARTALOM
Kezdőlap
A Főnix
Eredményeink
Tagjaink
Fotóstársak
Sajtó
Életképek
Támogatóink
Vendégkönyv
Arhívum
ÍRÁSAINK
Útleirások/Ajánlók
Technológia
Történelem