1985 decemberében vásároltam az első fényképezőgépemet, egy Zenit 12 XP-t, ezen tanultam meg a fotózás alapelveit.
Egy ismerősömtől hallottam, hogy a VOK-ban (VIDEOTON Oktatási Központ) működik egy fotókör. Ekkor ismerkedtem meg Szabó Lászlóval, a volt „Videoton Fotóművészeti Kör” vezetőjével. Biztatására tagja lettem az alkotócsoportnak, amely jelenleg Főnix Fotóművészeti Kör néven működik tovább, és a heti rendszeres foglalkozásokon hallottak, látottak alapján jutottam el a kiállítási fotók készítéséig.
Az első időben főleg diára és fekete-fehér negatívra dolgoztam, több-kevesebb sikerrel. Az alkotócsoport kiállításain rendszeresen részt vettem és néhány országos pályázaton is sikerrel szerepeltem.
1997-ben vásároltam egy Pentax MZ-50 gépet, amit jelenleg is használok. Most színes negatívra dolgozom. Főleg a természetfotózás érdekel. Szeretnék a közeljövőben digitális gépre és technikára váltani.
Időközben elvégeztem egy számítástechnikai tanfolyamot és ismerkedtem a digitális fotótechnikával.